| | Megtörtént viccek| British Airways | Ez a jelenet a British Airways London - Johannesburg közötti járatán történt meg. Egy ötvenes fehér asszony egy fekete ferfi mellett ült. Láthatóan nagyon zaklatott volt emiatt, igy hivta a stewardesst. A légikisasszony kérdezi:
- Mi a probléma, hölgyem?
A fehér nő:
- Talán nem látja? Egy fekete mellé ültetett engem. Nem bírom elviselni, hogy egy ilyen gusztustalan lény mellett kelljen ülnöm. Adjon nekem egy másik ülést, kérem.
A légikisasszony:
- Nyugodjon meg kérem. A gépen majdnem minden ülés foglalt, de megnézem, hogy van-e még szabad hely.
A légikisasszony elment, majd néhány perccel később visszajött és azt mondta:
- Ahogy mondtam, nincs több üres helyünk a turista osztályon. Beszéltem a parancsnokkal és ő megerősítette, hogy a business osztályon sincs több hely. Van azonban egy hely az első osztályon. - és mielőtt az asszony bármilyen megjegyzést tehetett volna, a légikisasszony folytatta - A mi légitársaságunknál nem szokás, hogy turista osztályon ülő utasnak engedélyezzék, hogy átüljön az első osztályra, de figyelembe véve a körülményeket, a parancsnok úgy találta, hogy valóban botrányos arra kényszeríteni valakit, hogy egy ilyen visszataszító ember mellett üljön. - majd a légikisasszony a fekete férfihez fordult:
- Úgyhogy Uram, ha úgy kívánja, vegye a kézipoggyászát, az első osztályon a szabad hely Önre vár.
A körülöttük levő utasok, akik elképedve asszisztáltak a jelenethez, felemelkedtek és tapsoltak.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 8603 értékelés alapján 4.25 pont) | | |
|
| Mentőszolgálati történet | Egy fickó tavasszal úgy gondolta, itt az ideje, hogy megkezdje a motoros idényt. Betolta a motorját a teraszról a nappaliba, ahol néhány ronggyal és benzinnel elkezdte tisztítani. Amikor befejezte ráült és úgy döntött, hogy egy kicsit megtúráztatja. Szerencsétlenségére a motor sebességben volt és elindult vele a teraszra az üvegajtón keresztül.
A felesége kirohant a konyhából a csörömpölésre és megtalálta őt összevágva a teraszon. Azonnal hívta a mentőket. Még ezen a délutánon hazaengedték az összevarrt férfit. Asszonya puha ágyba fektette, majd nekiállt a takarításnak. Szépen rendbe rakta a nappalit, majd a maradék benzint lezúdította a vécén. Nem sokkal ezután a férj felkelt, rágyújtott és kiment, hogy könnyítsen magán. Leült és bedobta a cigarettát a vécébe, amely azonnal felrobbant, mert a gondos feleség nem öblítette le a benzint. A robbanás kirepítette a férfit az ajtón. A feleség meghallotta a robbanást és férje rémült sikolyát. Berohant a fürdőbe és ismét megtalálta férjét, most letolt nadrággal és szétégett hátsóval. A gyakorlott asszony ismét hívta a mentőket. Ugyanaz a két mentős jött megint, s miután felfektették a férjet a hordágyra, az egyikük megkérte a feleséget, mesélje el, hogy most mi történt. Mikor meghallotta a történetet, olyan röhögőgörcs fogta el, hogy leejtette a hordágyat így a fickó két csontját is eltörte.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2531 értékelés alapján 3.83 pont) |
|
|
| Bob Hope | Az amerikai humorista Bob Hope körútja egyik állomásán ezt találta mondani:
"A szállodában olyan kicsi a szobám, hogy a patkányoknak is csapott a válla."
A szálloda igazgatósága nem volt túl lelkes, Hope menedzserét megfenyegették, hogy beperelik. Másnap aztán Hope így kezdte a műsorát:
"Elnézést kérek a szállodától, tegnap azt mondtam, hogy a szobámban a patkányoknak csapott a válla. Na, ez nem is igaz."Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2476 értékelés alapján 3.3 pont) | | |
|
| Micimackó pornó | Valós "pornó"-idézetek a micimackóból:
- Úúu! - mondta Micimackó. - Ez fáj.
- A dolog úgy áll - állapította meg Nyuszi -, hogy be vagy szorulva. (...)
És hosszú ideig Mackó csak annyit tudott mondani:
- Úúu!
És egyszerre csak azt mondta:
- Jaj!
Aztán még ennyit mondott: - Hopp! - Mint mikor a dugó kijön a palackból.
- Mindjárt tizenegy óra - mondta Micimackó dühösen -, éppen jókor érkeztél, Malacka, egy kis nyalakodásra.
Füles hallgatva álldogált és búsan lógatta a fejét. Micimackó egyszer-kétszer körüljárta.
- Mi történt a farkaddal? - mondta meglepetve.
- Mi történt volna? - mondta Füles.
- Nem látom sehol. (...)
- No mit mondtam, ugye, látod?
- Szá-szá-szándékosan tömted tele! - fuldokolt Malacka és köpködött. De a következő percben már a szájában volt (...)
- Kellemetlen - mondta Micimackó.
- Nem támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy erőlködéstől.
Ebéd után Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.
Füles kihúzta a farkát a vízből, s lóbálni kezdte, hogy megszáradjon.
- Számítottam rá - mondta. Megdermedt a farkam. Elaludt, nem is érzem, hogy van. Nem azért mondom. Nem vádolok senkit. De megdermedt. (...)
Nem tehetnek róla hogy nincs képzeletük. Az ő számukra ez a testrész nem jelent semmit... Azt hiszik, csak arra való, hogy lógjon. (...)
Egy darabig Mackó és az Úszó Medve nem tudtak megegyezni azt a kérdést illetően, hogy melyikük legyen felül, és melyikük alul, de néhány helyzetváltoztatási kísérlet után mégis úgy állapodtak meg, hogy alul legyen inkább az Úszó Medve, s így Mackó diadalmasan fölülkerült (...)
- Hol vagy, Malacka?
- Alul - mondta Malacka, olyan alul került hangon.
- De mi alatt?
- Alattad - nyögött Malacka. - Állj fel.
- Ó! - mondta Micimackó, és gyorsan felállt. (...)
- Én sem akartam alul kerülni - mondta Malacka tompán és bánatosan. - De már jól vagyok, Micimackó, és örülök, hogy te voltál az.
- Lám, az enyém! - kiáltott Zsebibaba... - Á, mégse... ez valami más. Látod te a tiédet, Malacka? Én már szinte azt hittem, hogy az enyém... De mégis! De mégse! Látod a tiédet, Micimackó?
- Nem én. (...)
- Malacka! Én látom a tiédet! - mondta hirtelen Micimackó.
- Az enyém olyan szürkés - mondta Malacka, aki nem mert túl mélyen hajolni, mert könnyen beleeshetik. Nyuszi azonban még mélyebbet hajolt, mint szokott. Kereste a maga botocskáját. Zsebibaba föl-alá ugrándozott.
- Gyere már ki, botocskám! Botlott botocskám, gyere ki, botocskám!
Malacka felizgult, eddig csak az övét látták, akkor pedig ő nyert!
- Gyün - kiáltott Micimackó.
- Biztos, hogy az enyém? - sivalkodott Malacka izgatottan. - Persze, hogy az enyém, hiszen szürke! Nagy, szürke! Nicsak, itt gyön! Naagy, naagy, szürke! Á, jaj...
- Próbálj meg engem is lökdösni! - mondta Zsebibaba mohón.
- Nézz ide, Füles... a Tigris engem is... Mondd, Malacka, te mit gondolsz?...
Nahát nyomakodott és tolakodott befelé, kifelé, addig-addig, amíg csakugyan kinyomta magát. Boldog volt és izgatott;
(...) ez csakugyan jó dolog, mielőtt nekikezd az ember, olyan az a perc, hogy szinte jobb, mint mikor már nyalja - de nem tudta, hogy hívják az ilyesmit. Azután arra gondolt, hogy Róbert Gidával együtt lenni is egész jó dolog; ha Malacka velük van, barátságos és kedves dolog az is.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 5127 értékelés alapján 3.22 pont) | | |
|
| 197-es tudakozó | A 197-es tudakozó ügyfélszolgálatára telefonált be egy nő:
- Üdvözlöm XY vagyok, miben segíthetek?
- A telefonkönyvben találtam meg a maga számát, oda volt írva, hogy szakmai tudakozó. Ez mit jelent? Tudnak nekem szakmát ajánlani?
- Nem hölgyem, ez azt jelenti, hogy ha páldául Miskolcon szeretne egy képkeretezőt, akkor én azt megkeresem önnek.
- Hát nekem csak 8 általánosom van. Milyen munkát tud adni?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 776 értékelés alapján 3.3 pont) | | |
|
| A világ legrosszabb állatmentése | A tűzoltók 1978-as sztrájkja alatt a brit hadsereg látta el a tűzoltási és egyéb feladatokat. Január 14-én London déli részéről egy öreg hölgy hívta őket, mivel a kedvenc macskája csapdába esett egy magas fa tetején. A katonák imponáló ügyességgel szedték le szegény állatot a fa tetejéről. A néni meginvitálta őket egy teára, amit a hős katonák el is fogadtak. Miután megitták teájukat, búcsút intettek és halálra gázolták a megmentett macskát.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3140 értékelés alapján 3.29 pont) | | |
|
| ATM rablók | Két bűnöző egy pénzkiadó ATM automatát próbált kifosztani. Az automata elejét egy lánc segítségével hozzákötötték a kisteherautójuk lökhárítójához. Azonban rosszul számítottak: nem az automata eleje szakadt le, hanem a lökhárítójuk. A két tettes elmenekült a helyszínről, ám rendszámuk ott maradt a lökhárítóval együtt az automatához kötve.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1194 értékelés alapján 3.25 pont) | | |
|
| Tévéölés | Egy férfi többszörös csonttörést szenvedet, amikor 6 méter magasból a földre zuhant, miközben televíziókészülékét próbálta kidobni második emeleti lakásának ablakából.
A baleset akkor történt, amikor a fickó és testvére egy 1989-es NHL hokimeccset nézett videokazettáról. Azért döntöttek a 72 centis tévé elpusztítása mellett, mert nagyon feldühödtek a több, mint 10 éve játszott meccs végeredményén...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1237 értékelés alapján 3.3 pont) | | |
|
| Sorozáson | - Maga beteg?
- Igen.
- Mi baja?
- Allergia.
- Mióta?
- 2 éves korom óta.
- Vezet?
- Igen.
- Hogyan vezet?
- ???
- Ha vezet, akkor maga nem allergiás, azaz nem is beteg.
- ???
- Az allergiagyógyszerek álmosítanak, ezért az allergiások nem kaphatnak jogosítványt. Ha tényleg beteg lenne, tudná, hogy nem vezethet. Köszönjük, távozhat.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1265 értékelés alapján 3.24 pont) | | |
|
| Sakkozni lehetne | Zsúfolt buszra nem fér fel egy férfi. Idegesen elkiáltja magát:
- Menjenek már beljebb, annyi hely van még ott, hogy sakkozni lehetne!
Erre a válasz :
- Jöjjön csak jóember, úgyis hiányzik egy paraszt!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 5848 értékelés alapján 4.18 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|