| | Egyéb viccek| Molekula | A reklámokból tudjuk:
- Kalgonizálás: olyan kémiai eljárás, amelynek során az alumínium fűtőszálról lerobban 10 centi vízkő, és az rögtön csillogni kezd, a háziasszony szemével együtt. Annyira forradalmi eljárás, hogy még a mosógépszerelőnek öltözött statiszták is megdöbbennek, és az ő szemük is csillogni kezd.
- Szilanizálás: egy öt centi vastag pólóból 10 centi vastag pólót csinál. Ha ügyesen, összehajtogatva vesszük fel, ezt a vastagságot testünkön meg is őrzi. Arcunk hozzádörzsölve illatos és puha lesz, ráadásul elmúlik a depressziónk, és boldog, szilanizált háziasszonnyá válunk. Vigyázni kell, mert egy tíz centi vastag pulóverből ötven centiset csinál, így úgy fogunk kinézni, mint egy Michelin gumiember.
- Liposzóma: olyan animált, digitális gömb, ami a digitális háziasszony arcát kisimítja, de a ruhából is eltávolítja a szennyeződést. Sajnos fordítva nem működik, tehát a háziasszony arcáról nem távolítja el a szennyeződést, és a ruhát nem simítja ki. Ezért a mosakodást és a vasalást nem tudjuk megspórolni. Túladagolása esetén arcunk felpüffed, és a ruhából eltűnik az anyag. Labor körülmények között láthatjuk, hogy intelligens, megkeresi a szennyeződést, felismeri, majd magából kiválasztja azt az enzimet, ami kell, eltávolítja a foltot, s környezetbarát módon beépül a növényekbe. A legintelligensebb liposzómák már segítség nélkül jutnak el az 1 millió forintos kérdésig.
- Molekula: minden, ami nem hagyományos. A modern fogkrémek, mosóporok, arckrémek, mosogatószerek mind molekulával működnek, amelyek majd olyan intelligensek, mint a liposzómák, csak nem csíkos színűek. A hagyományos mosóporok például biztos nem molekulával, hanem hagyományosan működnek, vagy ha molekulával is, azok szürkék, s nem a ruhának mennek, hanem nekiütközve a mosópor falának, felrobbannak. A szennyeződés pedig ott marad, s a családban mindenki szomorú. Ezzel szemben a nem hagyományos molekula fehérré varázsolja a fogat, a ruhát s mindent aminek tudatosan nekiütközik. Mondhatni a molekula a modern háziasszony boldogságának a kovácsa.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 341 értékelés alapján 3.29 pont) | | |
|
| Gyerekek a szeretetről | Kisgyerekek gondolatai a szeretetről:
- A szerelem az, amikor ketten elmennek ebédelni, az egyik odaadja a másiknak a sültkrumpliját, és nem kér cserébe semmit.
- A szerelem az, amikor anyu készít apunak kávét, és beleszürcsöl, hogy megnézze, jóízű-e.
- A szerelem az, amikor azt mondod egy fiúnak, hogy tetszik az inge, és aztán azt hordja minden nap.
- A szerelemtől még akkor is mosolyog az ember, ha fáradt.
- A szerelem az, amikor két öreg ember még annak ellenére is együtt van, hogy már mindent tudnak egymásról.
- A szerelem az, amikor anyu apunak adja a legnagyobb csirkecombot.
- Az a szeretet, amikor a nővérem nekem adja az összes ruhát, amit kinőtt, és el kell mennie, hogy újakat vegyen.
- A szeretet az, amikor a kutyám össze-vissza nyalogat, pedig egész napra magára hagytam.
- Hagyom, hogy a nővérem állandóan szorongasson engem, mert anyu azt mondta, hogy csak azért csinálja, mert szeret. Ezért a kisöcsémet én is mindig megszorongatom.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1424 értékelés alapján 3.24 pont) |
|
|
| Földközi tenger partján | Két néger napozik a Földközi tenger partján. A fiatalabb odaszól az öregebbhez:
- Te, honnan szerváltad ezt a klassz napszemüveget?
- Az az orrlyukam, te barom!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 136 értékelés alapján 3.25 pont) | | |
|
| Az én fizetésem | Pistike meséli az óvodában az óvónéninek:
- Képzeld, az én apukám havonta 300.000 forintot keres!
- Nahát, az majdnem háromszor annyi, mint az én fizetésem - mondja az óvónéni.
- Persze, de ő azért a pénzért dolgozik is, te meg csak itt játszol velünk egész nap!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2878 értékelés alapján 3.11 pont) | | |
|
| Átverés | Egy fickó azt meséli baráti társaságban, hogy volt neki egy ismerőse, aki száznegyvenkét évig élt.
- De hiszen ez lehetetlen - mondják a többiek. - Biztos átverés áldozata lettél!
- Mi az, hogy lehetetlen? Személyesen ott voltam, amikor meghalt!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 159 értékelés alapján 2.94 pont) | | |
|
| Chuck Norris pókerarca | Chuck Norrisnak van a világon a legjobb pókerarca!
Ez segített neki megnyerni a 84-es póker világbajnokságot egy jollyval, egy treff kettessel, egy kör 7-essel, egy zöld 4-essel az UNO-ból és egy Monopoly-s "Szökés a börtönből" kártyával.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 418 értékelés alapján 3.03 pont) | | |
|
| Sherlock üzenetrögzítője | Sherlock Holmes üzenetrögzitője:
"Jónapot! Ne szólaljon meg, nincs semmi értelme. Éles elmémmel már ki is következtettem nevét, cimét, telefonszámát, életkorát, magasságát, testsúlyát és azt, amiért engem hivott. Nyugodjon meg, az első adandó alkalommal vissza fogom hívni."Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 416 értékelés alapján 3.08 pont) | | |
|
| Boromir naplója | A gondori Boromir titkos naplója a Gyűrűk Urából:
Első nap:
Elmentem Elrondhoz a Tanácsra. Aragorn fölényeskedik, mint mindig. Azt hiszi, hogy olyan nagy arc, csak azért, mert dugja azt a tünde csajt. Szóval, szerintem csak azért, mert valakinek széles a mellkasa, kidolgozott a teste, és napbarnított arcát férfias borosta borítja, még nem kell, hogy ... mit is? Egy kicsit eltértem a tárgytól. Azt hiszem, csatlakoztam valami küldetéshez, mivel elvonta a figyelmemet Aragorn hatalmas ... bunkósága.
Uuupsz.
Harmadik nap:
Rohadt gyűrű, rohadt küldetés, rohadt szövetség.
Negyedik nap:
Frodo ma elejtette a gyűrűt. Fölvettem, de Aragorn rámparancsolt, hogy adjam neki vissza. Arrogáns fasz. Nem tudom, mit szólna, ha jól tökönverném Gondor Kürtjével...!
Rohadt gyűrű.
Ötödik nap:
Nyilvánvaló, hogy Aragorn furcsán vonzódik Frodohoz. Ha-ha-ha! Samu megöli, ha valamivel próbálkozik.
Hatodik nap:
Aragorn még mindig bele van zúgva Frodoba. "Boromir, add vissza a gyűrűt Frodonak!" "Boromir, hadd vigyem föl én Frodot a Caradhrasra!" "Boromir, meg ne próbáld még egyszer levágni Frodo fejét, amíg ő alszik, hogy te ellophasd a gyűrűt!"
Baromira idegesít, hogy így kivételezik vele.
Tizedik nap:
Mért nem belém van belém zúgva Aragorn?
Tizenegyedik nap:
Kivittem Frodot Mória Bányáiból. Tulajdonképpen bejön nekem. Remélem, nem lesz belőlem perverz hobbitbuzi, mint Windermir bácsikámból. Legalábbis azok után, ami vele történt. Különben Trufa és Pippin is nagyon kis édes...
Egyébként, Gandalf meghalt.
30. nap:
Lothlórien. Galadriel elég jó bőr. Tuti, hogy el volt ájulva markáns, bár kissé mosdatlan férfias valómtól. Legolas megfürdött a szökőkútjában, de megszívta.
Ha-ha. Nagy tünde seggfej. Száz százalék, hogy festi a haját. Egyébkent, van egy pattanás az orrán. Aragorn javasolta, hogy mi is fürödjünk meg. Sajnos, csak később esett le, hogy nem úgy értette, hogy egymással. Hülye Aragorn.
33. nap:
Frodo olyan furcsán viselkedik a gyűrűvel kapcsolatban. Még azt se engedi, hogy megnézzem. Jó, persze, tényleg volt egy kis dulakodás vele, hogy egy pillantást vethessek rá. A földre tiportam és rajta feküdtem, amíg láthatatlanná nem vált. Ellenálltam a kísértésnek, hogy átöleljem (kicsit könnyebb volt, miutan jól orrba vágott). Féltékennyé tettem Aragornt! Ha-ha!
35. nap:
Megöltek az orkok.
Hülye orkok.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 858 értékelés alapján 3.04 pont) | | |
|
| Star Wars és a csirke | Miért ment át a csirke az úton... Star Wars szereplők szavaival ...
YODA:
Az úton való átkelés még nem tett egy csirkét sem naggyá.
DARTH VADER:
Mert nem tudott ellenállni a Sötét Oldal csábításának.
LUKE SKYWALKER:
Átmenni az úton az egy dolog, ez itt most... valami egészen más.
LEIA:
Nem tudom... de szörnyű érzésem támadt.
C3P0:
Hatmillió különböző módon tudok átmenni az úton.
R2D2:
Beep beep.
CHEWIE:
Gwrrroooooaaaarrrrrrggggghh!
OBI VAN KENOBI:
Menj át az úton csirke. Indulj, csirke. Bízz bennem, csirke.
BOBA FETT:
De mi van ha a csirke nem éli túl? Nagyon sokat ér nekem!
WEDGE:
A radarom mutatja ugyan a másik oldalt, de szerintem túl messze van, biztos vagy benne hogy át tudsz menni oda?
JERJERROD:
A csirke átment a túloldalra? Megkettőzni az őrséget!
BIB:
Die csirke wanga?
BIGGS:
Ezzel a tempóval időben át tudsz menni?
OWEN:
Mondtam már: felejtsd el. Csak egy dologra figyelj: át kell menni az úton.
BERU:
Nem tarthatod itt örökre. A legtöbb barátja már átment. Tudod milyen sokat jelent ez neki.
ACKBAR ADMIRÁLIS:
Az összes csirkének - ha megadom a jelet, átkelünk!
A CSÁSZÁR:
Ifjú bolond. Csak most, elgázolva értetted meg...
JABBA:
Bo shuda csirke!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 508 értékelés alapján 2.95 pont) | | |
|
| Chuck Norris | - Isten 6 nap alatt teremtette a világot. De csak miután Chuck Norris megteremtette Istent.
- Chuck Norris nem öregszik. A föld fiatalodik.
- Chuck Norris nem emeli meg magát fekvőtámasznál. Chuck Norris a földet nyomja lejjebb.
- Chuck Norris sosem kap napszúrást. A nap lesz rosszul, ha Chuck Norris sokáig nézi.
- Földönkívüliek léteznek. Csak bölcsek, és várnak a támadással addig, amíg Chuck Norris meg nem hal.
- Chuck Norris megígérte, hogy többé nem fog kiugrani repülőgépből. Egy Grand Canyon épp elég.
- Chuck Norris NEM él rosszabbul, mint 4 éve!
- Ha Kína fél lakossága egyszerre akarná megölni Chuck Norrist, az pont fair küzdelem lenne!
- Ha valaki megöli Chuck Norrist, attól Chuck Norris nem hal meg, csak rohadt ideges lesz!
- Az apokalipszisnek eredetileg 5 lovasa volt, de Chuck Norris végül inkább gyalogolt.
- Ha Chuck Norrisnak elfogy a lőszere, a tűzvonalba áll, és a testébe fúródó ellenséges golyókkal tölt újra.
- Chuck Norris valójában már tíz évvel ezelőtt meghalt, csak a kaszásnak nem volt bátorsága elvinni őt.
- Chuck Norris az egyetlen ember, aki úgy nyert az Olimpián úszásban, hogy nem lett vizes.
- Ha Chuck Norris belenyúl a konnektorba, nem üti meg az áram. Chuck Norris üti meg az áramot!
- Chuck Norris egyszer Big Mac-et kért egy Burger Kingben. És kapott!
- Chuck Norris egyszer megevett egy egész tortát, mielőtt a barátai figyelmeztethették volna, hogy sztriptíztáncosnő van benne.
- Chuck Norris már elszámolt a végtelenig. Kétszer.
- Táguló világegyetemben élünk. Minden Chuck Norris elől menekül.
- Ha Chuck Norris ha beleesik a vízbe, nem lesz vizes. A víz lesz Chuck Norrisos.
- Chuck Norris tudja a pi utolsó számjegyét.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2392 értékelés alapján 3.14 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|