| | Összes vicc| Aszfaltozók | Knézy Jenő egy meccsre haladva aszfaltozókat vesz észre. Mivel jól nevelt, így szólt hozzájuk:
- Jó estét, jó szurkolást!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2367 értékelés alapján 3.5 pont) | | |
|
| Idióta rabló | Két évvel ezelőtt egy videotékában dolgoztam. Egyszer bejött egy fickó egy Philadelphia Eagles dzsekiben és símaszkban. Odajött a kasszához, előhúzott egy 15 centis kést és a bevételt követelte.
Gyorsan végiggondolva a dolgot, azt mondtam neki, hogy a pénztárgépet csak akkor tudom kinyitni, ha beszkennelem a tagsági kártyáját (ez totál hazugság volt). Ez a barom erre elővette a pénztárcáját és ideadta a tagsági kártyáját. Beolvastattam a géppel, odaadtam neki a pénzt, és vigyorogva figyeltem, ahogy elment.
Miután kihívtam a rendőröket és biztosítottam az ügyfeleket arról, hogy jól vagyok, egy fickó jött be, ugyanazt a dzsekit viselve, amit a rabló, de persze a símaszk nélkül. Megkérdezte, hogy használhatná-e a telefont, mert nem indul az autója.
Ekkor azonban a mögötte álló ügyfél felismerte a hangját, és leütötte. Megjöttek a rendőrök és elvitették a leütött jóembert a kórházba, kicsivel később pedig kiderült, hogy a rablót sikerült ártalmatlanná tenni.
Később a rendőrök mesélték, hogy miután az ügyfél leütötte bűnözőnket, esés közben a zsebében tartott kés lenyisszantotta a szerencsétlen barom bal heréjét is...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2998 értékelés alapján 3.57 pont) |
|
|
| Eltévedve a sivatagban | - Egy arab nagyon eltéved a sivatagban. Már két napja gyalogol, mikor végre találkozik egy eszkimóval és a kutyájával.
- Képzeld, nagyon eltévedtem, mondja az arab!
- Még, hogy TE tévedtél el???Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2146 értékelés alapján 3.74 pont) | | |
|
| Olimpiát nézik | Móricka és a szülei az olimpiát nézik otthon, épp a futóverseny kezdődik. Móricka megkérdezi:
- Apa, igaz, hogy csak az első három kap díjat?
- Igen, Móricka.
- Akkor a többi miért fut?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 10818 értékelés alapján 3.97 pont) | | |
|
| Kívül sárga | - Mi az? Kívül sárga, belül fekete?
- ???
- Villamos, tele négerekkel!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3405 értékelés alapján 3.76 pont) | | |
|
| Negyedik gyerek | Szőke nő beszélget a barátnőjével:
- Olyan boldog vagyok a 3 gyerekemmel! - mondja a szőke.
- Nem akarsz még egyet? - kérdezi a másik.
- Nem, mert azt olvastam, hogy a világon minden 4. gyerek kínai!Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3569 értékelés alapján 3.97 pont) | | |
|
| Parkolás | - Miért parkolnak olyan rosszul a nők?
- ???
- Mert a férfiak elhitették velük, hogy ennyi:
<-----------> a 30 centi.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2949 értékelés alapján 3.65 pont) | | |
|
| Szájharmónika | Egy repülőgép lezuhan a sivatagban, csak egy ember éli túl. Már 3 napja bolyong a sivatagban, mikor oroszlánok jönnek és körbeveszik. Gondol egyet az ember, előveszi a szájharmónikáját, mivel most úgy is meghal, eljátszik egy utolsó dalt. Csodák csodájára, mikor elkezdett játszani, az oroszlánok mind leültek köré és ámulva hallgatták a zenét. Kicsit később arra jött egy másik oroszlán, és egy pillanat alatt felfalta az embert. Erre megszólal az egyik oroszlán:
- Látjátok, nem megmondtam hogyha megjön a süketnéma akkor vége lesz az előadásnak?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3357 értékelés alapján 3.91 pont) | | |
|
| Szomjas űrhajós | - Mit csinál a szomjas űrhajós?
- ???
- Űrkutatás.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3402 értékelés alapján 3.51 pont) | | |
|
| Bivalyerős altató | Egy férfi bemegy az orvoshoz:
- Doktor úr, segítsen rajtam! Éjjelente nem tudok aludni, még altatóval sem, így nappal mindig álmos vagyok, és gyakran elbóbiskolok munka közben. A főnököm azt mondta, hogy kirúg, ha még egyszer el merek aludni.
- Sebaj, van itt egy új, bivalyerős altató, ebből a vegyen be egyet lefekvés előtt és minden rendben lesz.
A férfi hazamegy, és lefekvés előtt két pirulát is bevesz egy helyett, hogy tutira menjen. Reggel frissen ébred és elmegy a munkába.
- Főnök úr, soha többé nem fogok elaludni munka közben!
- Ennek örülök, de hol volt a múlt héten?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2473 értékelés alapján 4.26 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|