| | Számítástechnika viccekWindows - Linux | 7 pont, amiben megegyezik a Windows és egy átlagos nő:
1. Szinte mindenkinek van vagy volt már.
2. Logikusnak tűnő szerkezete ellenére teljesen kiszámíthatatlan.
3. Teljesen azonos eseményekre képes a legkülönfélébb, legmeghökkentőbb válaszokat produkálni.
4. A legtöbb tetszetős és praktikusnak látszó terméket rájuk tervezik.
5. A használat során bebizonyosodik, hogy a divatos külső nem minden.
6. A használati idő előrehaladásával egyre nagyobb százalékát veszi igénybe kapacitásunknak.
7. Az újabb verziók mindig a régebbi hibáinak kijavítását ígérik, ehelyett mindig újabb és újabb, addig elképzelhetetlennek tartott hibaforrásokkal találkozunk.
7 pont, amiben egy belevaló férfi hasonlít a Linuxra:
1. Egyszerre akár több felhasználó igényeit is képes maradéktalanul kielégíteni, akár úgy is, hogy egyik sem tud a másik létezéséről.
2. Nyílt és egyszerű forráskódja ellenére saját képükre formálni igazán csak a hozzáértők képesek.
3. Türelemmel és megfelelő gyakorlattal minden feladatot meg lehet vele oldani.
4. Feltételezi, hogy az őt használó tudja, mit is akar vele kezdeni.
5. A rendelkezésre álló erőforrások lehető legnagyobb részét a felhasználó(k)nak adja.
6. Működésében probléma csakis durva felhasználói behatás esetén következik be.
7. Habár gyakran és sokféle újabb verzió jelenik meg, a felhasználók igyekeznek a régit megtartani s legfeljebb egyes részeket frissíteni.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1051 értékelés alapján 3.4 pont) | | |
|
Automata repülőgép | A nem túl távoli jövőben elkészül az első, teljesen számítógép vezérelte repülőgép. Elérkezik az első próbaút ideje.
A repülőgép a korszerű, grafikus felületű operációs rendszere által vezérelve odagördül az utaskapuhoz. Az utasok beszállnak, majd az ajtók automatikusan bezáródnak. Ezután a gép lassan odagördül a felszállópályára és kis idő múlva elkezdi a felszállást. Egy mesterséges hang megszólal a hangosbeszélőben:
- Hölgyeim és uraim! Önök a világ első automata repülőgépén utaznak, amelyen minden feladatot számítógépek látnak el. Gépünk hamarosan felemelkedik a földről, és megkezdi útját... és megkezdi útját... és megkezdi útját... és megkezdi útját...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1977 értékelés alapján 3.52 pont) |
|
|
Gyenge jelszó | Két számítógépes rendszergazda beszélget:
- Te, hogy lehetsz olyan hülye, hogy a kutyád nevét adod meg jelszónak?
- Miért, mi a bajod azzal, hogy wfK41a2s?Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1996 értékelés alapján 3.84 pont) | | |
|
Szlengszótár | Számítógépes szlengszótár:
- Alfa változat: a programok készítésének az az első fázisa, amikor megpróbálják figyelembe venni a felhasználók visszajelzéseit. Latin szó, jelentése: "nem működik".
- Béta változat: a program megjelenés előtti utolsó változata. A "béta" egy latin szó, jelentése "még most sem működik".
- Hibaüzenetek: rövid, velős üzenetek, amelyek segítségével a programozók a felhasználókra hárítják a programjaik hibáit.
- Hardware: a számítógép azon részeinek gyűjtőneve, amelyeket meg tudod rugdosni.
- Software: a számítógép azon részeinek gyűjtőneve, amelyeket csak szidni tudod, a szerzőjével egyetemben.
- Segítség: a programok azon funkciója, amelyek segítségével a felvetődött kérdéseid mellé újakat szerezhetsz. Ha megfelelően használod a "Segítség" funkciót, akkor több oldal megtekintése után visszajutsz a kiinduló pontra, anélkül, hogy bármit is megtudtál volna.
- Hibajavítás (patch): a programozó szánalmas kísérlete bűneinek helyrehozására.
- Nyomtató: ízetlen tréfa. Egy nyomtató három részből áll: a burkolatból, a papírgyűrő mechanizmusból és a villogó piros lámpából.
- Programozók: számítógépes bosszúállók. Azon csoport tagjai, akiket az iskolában folyamatosan gúnyoltak a szemüvegük miatt, akik bemagolták az összes Star Trek epizódot, ám most már többszörös milliomosként "felhasználóbarát" programokat írnak, amelyekkel bosszút állnak az egykor őket gúnyolókon.
- Felhasználói kézikönyv: olyan tárgy, amelyet az asztalláb rövidségnek kompenzálására használnak. Alkalmas még a monitor szemmagasságba emelésére is.
- Tervezett megjelenési dátum: pontos számítási módszere abból áll, hogy a tényleges megjelenési dátumból levonunk hat-tíz hónapot.
- Felhasználók: azon személyek gyűjtőneve, akik a monitor előtt üldögélnek. Három fő típusuk van: a kezdő, a haladó és a profi.
Kezdő felhasználó: az az ember, aki attól fél, hogy egy gomb megnyomásával tönkreteszi számítógépét.
Haladó felhasználó: az az ember, aki nem tudja megjavítani számítógépét, miután egy billentyűlenyomással tönkretette azt.
Profi felhasználó: az az ember, aki mások számítógépét is tönkre tudja tenni egy billentyűlenyomással.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1757 értékelés alapján 3.66 pont) | | |
|
Számítógépező szerzetes | - Hogy hívják az számítógépet használó szerzetest?
- ???
- Felhasználó barát.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 1455 értékelés alapján 3.65 pont) | | |
|
Kölcsön ezres | Két informatikus találkozik.
- Adj már kölcsön egy ezrest - mondja az egyik.
- Rendben, de legyen inkább 1024, hogy kerek legyen.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2754 értékelés alapján 3.5 pont) | | |
|
Windows versike | Én elmentem a vásárba fél pénzzel,
Windowst vettem másolt CD-n fél pénzzel,
Windows mondja Kék Halál,
Kárikittyom büdös windows, mégis van egy fél pénzem.
Visszamentem a vásárba fél pénzzel,
Megkerestem a zugárust fél pénzzel,
Árus mondja: "Kell ápdét!"
Kárikittyom édes ápdét, mégis van egy fél pénzem
Hazamentem a vásárból ápdéttel,
Telepítek, installálok két kézzel,
Windows mondja 0E,
Kárikittyom a jó anyád, de még van egy fél pénzem.
En elmentem szám. tech. boltba fél pénzzel,
Hardvert vettem szám. tech. boltban fél pénzzel,
Hardver mondja krr-krr-bumm,
Kárikittyom drága hardver, nem bírom ezt ép ésszel.
Lecseréltem az egészet, részletre,
Gatyám ráment, már nem eszek 2 éve,
A gépem már elavult,
Kárikittyom sörre költöm, ha lesz megint fél pénzem.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 3995 értékelés alapján 4.04 pont) | | |
|
Billentyűzetnaplózó | - Tudtad, hogy van egy program, amelyik megjegyez minden billentyű-leütést?
- Tényeg? És mi a neve?
- Word.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2341 értékelés alapján 3.33 pont) | | |
|
Számítógépes problémák | Kérdőív számítógépes problémák jelentésére
1. Írja le a problémát!
2. Most írja le PONTOSAN a problémát, mindenféle fölösleges kiegészítő megjegyzés nélkül.
3. Erőteljesen törje a fejét, hol van a kutya elásva.
4. a) Mennyire súlyos a probléma?
- életbe vágó
- kifejezetten súlyos
- hihetetlenül fontos
- elképesztően fontos
4. b) Mennyire fontos a probléma valójában?
- nem fontos
- nem fontos
- nem fontos
- ráér holnapig
5. A probléma jellege:
- megállt
- nem működik
- lefagyott
- nem megy már, na!
- furcsa szaga van
6. A számítógép be van dugva a konnektorba?
- igen
- nem
7. Be van kapcsolva a számítógép?
- igen
- nem
8. Megpróbálta saját maga megoldani a problémát?
- igen
- nem - tényleg nem?
- persze!
9. Rosszabb lett ennek következtében?
- igen
10. Megpróbált segíteni megoldani a problémát egy olyan kolléga, "aki mindent tud a számítógépről"?
- igen
- nem
11. Rosszabb lett ennek következtében?
- igen
12. Elolvasta a kézikönyvet?
- igen
- nem
13. Legyen őszinte! Tényleg elolvasta a kézikönyvet?
- talán
- nem
14. Teljesen biztos benne, hogy elolvasta a kézikönyvet?
- nem
15. Ha elolvasta a kézikönyvet, értette?
- nem
16. Ha igen, akkor magyarázza el, hogy miért nem tudta maga megoldani a problémát!
17. Mit csinált a számítógéppel, amikor a probléma fellépett?
18. Ha azt válaszolta, hogy "semmit", akkor magyarázza el, hogy miért volt bekapcsolva a számítógép!
19. Biztos, hogy nem csak bebeszéli a problémát magának?
- igen
- nem
20. A VCR-jén az óra villogó 12:00-t mutat?
- igen
- nem
Ha igen, akkor mit jelent a VCR?
21. Megvan Önnek a "Számítógép használata hülyéknek"?
- igen
- nem
22. Van egy semleges tanúja a problémára?
- igen
- nem
23. Van valamilyen elektromos készüléke, ami működik?
- igen
- nem
24. Van valaki, akire rákenheti a problémát?
- igen
- nem
25. Mért egy erőteljes ütést a számítógép házára?
- igen
- nem
26. Ég a számítógép?
- igen
- nem.Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2646 értékelés alapján 3.34 pont) | | |
|
Control + Alt + Del | Support: Nyomja meg a Control + Alt + Del gombokat.
Ügyfél: Hú, ez kicsit bonyolult így egybe...
Support: Azért próbálja meg, menni fog.
Ügyfél: Semmi nem történt.
Support: Ismételje meg!
Ügyfél: Megint semmi.
Support: Pontosan mit csinál?
Ügyfél: Mit, hát azt, amit mond. Lenyomom a C, az O, az N, a T, az R, az O, az L + ...Szerinted hány pontos volt ez a vicc? Értékeld!
(Eddig 2657 értékelés alapján 3.4 pont) | | |
|
|
| | A Te weboldaladon is megjelenhet minden nap a Nap Vicce! (Ami itt van eggyel feljebb!) | Ingyen van, és jó neked! Csak egy HTML kódot kell beillesztened az oldaladba, és máris megjelenik rajta a Nap Vicce! (Minden nap automatikusan új vicc lesz rajta). (Részletek...) |
|